fbpx

Tökéletesen REJTETT két irányú kommunikáció két fél között!

Az alábbi cikkben azok számára próbálunk segítséget nyújtani, akik még nem használtak micro headsetet, csak hallottak létezéséről. Részletesen összeállítunk minden olyan információt, mely a működés megértésében nagyban segítségedre lehet.

A micro headset (összefoglaló néven) egy speciális fülhallgató, melynek segítségével észrevétlenül tudunk hallgatni bármilyen audio jelforrásból érkező hangot illetve telefonálhatunk vele, akár egy hagyományos headsettel. Felhasználási területe főleg olyan helyeken előnyös, ahol cél a rejtett hang információ áramlása két fél között. Tökéletes eszköz vizsgák alkalmával is, mikor a stressz alatt leblokkolt agyból csak segítséggel húzható elő a kívánt információ, melyhez csak egy másik fél kell a telefonos kapcsolat túloldalán, aki átsegít a nehéz pillanatokon és a kellő információval áraszt el bennünket. Ha nem megoldható a segítő személy, akkor MP3 lejátszó indukciós hurokra is ráköthetjük az apró fülhallgatót és arról irányíthatjuk az előre felvett hanganyagot.


Felhasználási terület lehet esetleg biztonság őröknek, illetve civil ruhás ügynököknek a rejtett két irányú audio kommunikáció lehetősége is.
Sőt nagyon jól használható egy olyan üzleti tárgyalás alkalmával, amire nem készültünk fel  kellőképpen, így egy szakavatott segítő, a vonal túlsó oldaláról megkímélhet minket a kínos pillanatoktól!
Nem utolsó sorban alkalmas lehet az eszköz leleplezésekre, ahol a kapcsolat túl oldalán felelős személy (ügyvéd, rendőrség, stb..) hallgatja végig az esetleges jogsértő magatartást tanúsító másik felet, akivel szemben segítőink célirányú kényes kérdésekkel segíthetnek bennünket, hogy előcsalogathassunk még több bizonyítékot ellene.

A készülék használata során láthatatlan, mely megfelelő öltözet alatt a gyakorlott szem előtt is rejtve marad. A készülék célja és lényege, hogy a hagyományosan a fülön, illetve fülben elhelyezett látható hangszóró (kábelekkel) láthatatlan maradjon. Ehhez a legjobb megoldás a világ legkisebb vezeték nélküli hangszóróival van megoldva, melyeket a hallójáratba kell elhelyezni és itt a minél közelebb kerülő dobhártya mellé rögzülve nagyon jó minőségű hangot kapunk. Ennek a rendszernek a működéséhez pedig a szükséges eszközök a ruházat alatt rejtőzik el és a ruházaton kívül a fülben lévő nano hangszórót láthatatlan indukciós hullámok késztetik működésre, mely teljesen ártalmatlan és használata semmilyen kényelmetlenséggel vagy komfort érzet vesztéssel nem jár!

Indukciós (mágneses) hullámok a saját közvetlen környezetünkben mindenfelé jelen vannak. Generálhatják őket elektromos árammal működő készülékek, tranzformátorok a falban, vezetékek, stb...
Ebből adódóan alaptalan az az információ, hogy a mikro headset bemérhető, felderíthető. Legtöbb készülékünk annyira minimális indukciós hullám hatására már képes működni, hogy a környezetben jelen levő többi forrás bőven sokkal erősseb jelet produkál.

Ne felejtsük el, hogy bárminemű hang-kép-videó anyag rögzítése a másik fél beleegyezése nélkül, törvénysértés, személyiségi jogokat sért és súlyos jogi következményekkel járhat!

Mindenki saját felelősségére használja az eszközt, a következményekért a forgalmazó semmilyen felelőséget nem válal!

Itt említeném meg, hogy micro headset mint bármilyen más headset birtoklása, illetve nyilvános helyen való használata (pl: zenehallgatásra, telefonálásra) megengedett, így egy esetleges ellenőrzéskor nem kell félni jogi következményektől, hiszen az eszköz csak mobiltelefon kiegészítőként a pl. vezetés közbeni telefonálást hivatott kiváltani.

A készülék használata külső szemlélő számára láthatatlan, megfelelő öltözet alatt a gyakorlott szem előtt is rejtve marad.
A készülék célja és lényege, hogy a hagyományosan fülön, illetve fülben elhelyezett nano hangszóró és kábelei láthatatlanok maradjanak.

Működése rendkívül egyszerű:

A MicroHeadset-et a mélyhallójáratba helyezve, az indukciós hurkot a nyakba akasztva (egyes termékeinknél a hurok elrejtve a készülék házon belül található, itt nincs szükség nyakba akasztani azt), a mikrofont az ingre, vagy nyakkendőre csíptetve, összekötjük a kábelt (akár az átalakító segítségével) a telefonunkkal. Bluetooth indukciós eszköz esetében csak létre kell hozni a bluetooth kapcsolatot az eszköz és a telefon között. Ha ezeket a lépéseket megtettük, a készülék készen áll a hívások fogadására, indítására. Az indukciós eszköz és a miniatűr méretű fülhallgató között nincs fizikai kapcsolat, nincsenek drótok, melyek kivülről láthatóak volnának.

Használat:

Két embert kíván a használata. Egy felhasználó és egy segítő fél (aki a világon bárhol lehet, mivel telefonos kapcsolatban állnak egymással). A felhasználó a ruhája alá elhelyezi az indukciós eszközt, és elhelyezi a mikrofont a nyakkendő alatt, vagy egyéb helyen, a MicroHeadset-et pedig a fülébe dugja, csipesz segítségével. A telefonhívás létrejötte után akadálytalanul és zavartalunl tud egymással a két fél kommunikálni, akár egy hagyományos telefonbeszélgetés alkalmával.
A suttogás is jól hallható a segítő fél számára az érzékeny mikrofonoknak köszönhetően. A segítő fél pedig nyugodtan normál hangerővel beszélhet, csak a felhasználó fogja hallani, mivel a szerkezet csak a felhasználó dobhártyájához közvetíti a hangot.

center

További tippek, tanácsok:

A készülék mágneses indukció elvén működik, tehát mágneses jelekkel kommunikál. Mágneses erőterek a világon mindenütt jelen vannak, ezt használja ki a készülék. Halk, úgynevezett fehérzajt hall elsőre a felhasználó, ez jelzi, hogy a készülék áram alatt van, és készen áll a hurok által közvetített jelek fogadására.
Fültisztítás használat előtt! Sok kellemetlenségtől és a headset tönkremenetelétől óvatjuk meg magunkat, ha használat előtt minden esetben fültisztító vagy akár fültisztító spray segítségével alaposan megtisztítjuk hallójáratubnkat.

Hogyan használjuk a micro fülesünket MP3 lejátszóról?

A lényeg, a felvétel minősége. Felejtsük el, hogy a kis MP3 lejátszónk hangrögzítőjére mondjuk fel az anyagot! Ezek a készülékek helymegtakarítás végett kb. 11KHz-en MONO-ban, 21 Kbps minőségben veszik fel az ember hangját. Ez még barátok közt is kritikán aluli! A hang recsegni fog, az „S, SZ” hangok fülsüketítőek lesznek, köszönhetően a mintavételezésnek és a gyenge tömörítésnek.
Megoldás: otthon, a számítógép hangkártyájába csatlakoztassuk a mikrofont, és egy megfelelő szoftverrel (Audacity – freeware, vagy pedig Windowsban a hangrögzítő programocska) vegyük fel a hangot. A beállításokban adjuk meg a paramétereket: 48 KHZ, MONO WAV. Miután elmentettük, a hangsávot tömöríthetjük MP3ba, a következőképpen: 44KHz, MONO, 60 Kbps CBR MP3. Ezután nincs más dolgunk, mint a mentett haganyagot egy microSD kártyára másolni és az MP3 lejátszó indukciós boxunkkal visszahallgatni fülesünkön keresztül.

Bankkártyás fizetés

Fizetési tájékoztatónk ide kattintva érhető el. Oldalunkon az alábbi megoldásokkal is fizethet.